Lázas hajnalon

 Könnytől lázas, hajnalokon lopott
szenvedély, keserédes kacagó magány,
mi már csak a szerelmünktől kopott
villongva vicsorgó, hitvány világ zaján

lobog. Most az öreg földre rogyott,
a szeretet harsány halkuló dalán
s minden elveszett érzést rám rovott,
nincs mit szépíteni a pusztító csatán.
 

Egy erőltetett néhai mosoly,
megmarad talán, örökre nekünk,
s mint valami komolytalan fogoly,
 

hordjuk szerényen, özvegyen csillag-jegyünk.
Szétfoszlunk, mint holmi felhő-gomoly,
sebünk kinyílik, s örökre lecsüng kezünk...


www.obsession.eoldal.hu/cikkek/verseim/lazas-hajnalon.html